Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2022

A Balzunetta Csapata

Kép
  Amikor elkezdtük a munkahelyün való tevékenységeket rögtön szembesültünk azzal, hogy nem egy szimpla pincér helyzetbe kerültünk bele, hanem egy kisebb családi hangulatú csapat részese lettünk. Nagyon kedvesek voltak velünk a munkatársaink a kezdettől fogva. Mindenben kisegítettek és egy másodpercig nem kellett azt érezzük, hogy szorongunk. Teljesen nyitottak voltunk és attól függetlenül, hogy dolgoztunk, nagyon jól éreztük magunkat. Ha volt időnk, az éppen szóló zenékre elkezdtünk közösen táncolni és énekelni. Egyszer sem fordult meg a fejünkben, hogy esetleg rossz döntést hoztunk ezzel a munkával kapcsolatban. Pincérek voltunk, ételek és italokat vittünk ki főképp a vendégeknek, Hanna a pultnál is dolgozott mixerként. Rendeléseket vettünk fel, bort nyitottunk és kóstoltattunk. Általában majdnem egész héten voltak esténként zenészek akik élő zenével kísérték az éjszakát, ezzel szórakoztatva a nálunk étkező vendégeket és természetesen minket és a Balzunetta-ban dolgozókat. Voltak Jazz

A főnökünk születésnapja és kikapcsolódás

Kép
2022.08.01. A mai napon nem mentünk dolgozni ezért délelőtt ellátogattunk a Rock Beach-re Ta’Xbiex-ben úszkáltunk kicsit majd napoztunk így telt el a 11 órától 15 óráig terjedő időszak. A strandolás után felmentünk a szállásra kicsit pihenni majd elkezdtünk készülődni ugyanis hivatalosak voltunk az egyik főnökünk Rachel meglepetés születésnapi bulijába a silemai Surfside étterembe. Nagyon jól éreztük magunkat finomak voltak az ételek és a hangulat is iszonyat jó volt, úgy éreztük befogadtak minket a Balzunetta családba. Az este végén tortával köszöntöttük fel az ünnepeltet aki nagyon hálás volt mindenkinek.      2022.08.02. Annyira megtetszett a hely ahol a születésnapi buli volt, hogy Attilával úgy döntöttünk vissza megyünk ma is, de ezúttal vittünk fürdőruhát is. Megebédeltünk majd lementünk a partra ami bámulatos volt ugyanis a víz kisebb nagyobb medencéket alakított ki a földben, amelyekhez létrákat csatoltak, hogy könnyen be lehessen mászni. A hátra lévő napot itt töltöttük napozá

Busy Bee Sliema, Virág

Kép
  A máltai szakmai gyakorlatomat a Busy Bee Sliema kávézóban töltöttem. Számomra az egész egy új dolog volt, mert nem hogy felszolgálnom kellett, amit még sose csináltam ezelőtt, de mind ezt angolul kellett kivitelezni, amivel természetesen nem volt probléma, de még is hozzá kellett szokjak és ez számomra egy új, izgalmas élmény volt. Természetesen sokat aggódtam hogyan fogok teljesíteni, milyenek lesznek a munkatársak és a vezetőség, de ezek az aggodalmak mind feleslegesek voltak. Amint bementem az első napomon, egy rendkívül barátságos csapattal találkoztam. Az első napomon körbe vezettek, elmondták mit hol találok és az asztalok számozását is bemutatták, ami fontos volt a rendelés felvétele és kiszolgálása szempontjából. Itt még arra kértek, ne vegyek fel rendelést, inkább szóljak egy másik munkatársnak. Az első hetem úgy telt, hogy megszoktam a helyet, mit hol találok és a felszolgálandó ételt vagy italt pontosan hova kell vinnem. Ezalatt az idő alatt nagyon jóban lettem a munkatár

St. Julian’s Bay Hotel, St. Julians

Kép
A máltai szakmai gyakorlatomat a St Julian’s Bay hotelben töltöttem, ahol főként recepciósként dolgoztam. Ez számomra különösen hasznos volt, hiszen a következő tanévben készülök ebből vizsgát tenni az iskolában, szóval ez az egy hónap remek felkészülésként és gyakorlásként szolgált ehhez. Amikor a főnökömnek megemlítettem, hogy ha van rá mód én szeretnék mindig az esti, vagyis a 16:30-21:30ig tartó műszakban dolgozni, kissé aggódtam, hiszen én mégiscsak diákként mentem oda, a beosztások átírásához pedig semmi közöm, azonban Maria szemrebbenés nélkül, sőt inkább még mosolyogva fogadta a kérésemet és csak annyit felelt: Persze, hogy lehetséges!   A második hétre már kellőképp belejöttem a hotel rezervációs rendszerének a kezelésébe, még ha először kifejezetten nehéznek tűnt is. Főbb feladataim közé tartozott a vendégek bejelentkeztetése, bejelentőlapok kitöltése, foglalások rögzítése, kulcskezelés, kártyaterminál működtetése, valamint italok eladása a recepciós pult melletti hűtőből. Úg

St. Julian's Bay Hotel

Kép
  A Máltán töltött idő alatt a napjaink legtöbbjét a St. Julian’s Bay Hotelben töltöttünk. A munka kezdete kicsit nehézkesen indult, de ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban belejöttünk. Három műszakban kellett dolgoznunk. A reggeli műszak 7.00-12.00 tartott, ahol első sorban reggeliztetés volt a feladatunk. Üdvözölnünk kellett a vendégeket, segíteni kellett a konyán dolgozóknak a tányérok elrakásában, majd miután a vendégek elhagyták az éttermet, le kellett törölnünk utánuk az asztalokat. Az első két hétben mindig párban dolgoztunk a reggeli műszakban, idővel viszont már egyedül is el tudtuk látni a feladatokat. A következő műszak az első délutáni műszak volt, ez 12.30-17.00 tartott, ahol a legtöbb időnket a recepción töltöttük a vendégek bejelentkeztetésével. Ebben a műszakban néha a takarítók és a szobalányok segítése, illetve a szálloda részére történő kisebb-nagyobb bevásárlás volt. Ezeken kívül volt egy esti műszak is, ahol minden időnket a recepción töltöttük. Meg kellett oldanun

Valletta

Kép
  Július 12-én reggel mindketten felkeltünk időben, hogy odaérjünk a munkahelyünkre Sliemába. Viszont miközben készülődtünk, kaptunk egy e-mailt arról, hogy mindketten szabadnappal kezdjük a hetet. Nagyon meglepődtünk, de örültünk is neki, így gyorsan nekiálltunk azon agyalni, hogy vajon mivel üssük el a napot. Arra esett a választás, hogy átbuszozunk Vallettába. Mivel sok busz jár oda, hamar el is jutottunk. Miután leszálltunk a buszról, egy kis séta után egy nagyon hangulatos utcába értünk, ahol tele volt minden árusokkal és boltokkal. Vettünk is magunkak karkötőket, szuvenírt, fagyiztunk, kávéztunk, majd tovább mentünk a partra. Egy köves partra mentünk, ahol belesétáltunk a vízbe, és sétálgattunk. Ezután találtunk egy kisebb éttermet, ahol ettünk, és kipróbáltuk az egyik helyi különlegességet, a Limoncello-t. Ez egy elég rögtönzött program volt, de nagyon emlékezetesre sikerült. Írta: Bogi és Virág

Busy Bee Sliema, Bogi

Kép
  Én kezdtem legkésőbb a munkát, mert én két szabadnappal kezdtem. Eléggé stresszeltem, mert mindenki már dolgozott a többiek közül, és mesélték kivel mi történt, én pedig próbáltam nem túlgondolni. Az első munkanap borzasztó nehéz volt. Nagyon elfáradtam, mert nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy egész nap talpon legyek. Az elején még csak asztalokat szedtem le, és takarítottam, majd ahogy belejöttem, fogadtam a vendégeket, és italokat is rendelhettem. Ezt egy tablettel csináltuk. A Munkahelyemen rengeteg tradicionális Máltai ételt, italt, péksütit és desszertet lehetett kapni. Amiknek a nevét elég nehéz volt megtanulni. Általában délelőtt tíztől délután hatig dolgoztam felváltva Virággal, de volt olyan is, hogy háromtól zárásig, azaz negyed tizenkettőig. Ebédidőben, és este rengetegen voltak. Sokszor előfordult, hogy az ajtóban állt a sor, mert teltház volt. Szerencsére idővel hozzászoktam a pörgéshez, és hasznos tagja lehettem a csapatnak. Hihetetlen élmény volt. Ezt legfőképpen a mun

St. Julians Bay Hotel és Europa hotel

Kép
    A máltai szakmai gyakorlatom első részét a St. Julians Bay Hotelben töltöttem, ahol javarészt a reggeli műszakba osztottak be párban. Mi négyen voltunk, és két ember külön-külön dolgozott délután a recepción felváltva. Én élveztem mindegyik műszakot, mivel mindig volt mit csinálni. Reggel köszönteni kellett a vendégeket, kommunikálni velük. Ha elfogyott például a lekvár a pultról akkor azokat fel kellett tölteni, pakolni kellett új poharakat, tálcát. Miután végeztek a vendégek a reggelijükkel, az asztalokról ha maradt tálca elvinni azokat, illetve letakarítani a morzsákat. Utána segíteni kellett a housekeeping-ben, a koszos ágyneműket, törölközőket össze kellett gyűjteni. Megismerkedtünk így az ott dolgozókkal, akik nagyon kedvesek és barátságosak voltak.   A délutáni műszakokban a recepción kellett segíteni, megmutatták nekem hogy kell becsekkolni a vendégeket, ha volt valami probléma azt meg kellett oldani, köszönteni az ott lakókat, kommunikálni velük. Volt papírmunka is, így te

Busy Bee Mriehel

Kép
    A napjaim nagyrészét a Busy Bee-ben töltöttem Mriehelben.  A munkám rendelések felvételéből, azok felszolgálásából, és a vendégek utáni koszos tányérok, bögrék elpakolásából állt. A rendeléseket egy tablet segítségével tudtuk felvenni, ami az elején a rémálommal volt egyenlő számomra. Szerencsére ahogy telt az idő egyre gördülékenyebben tudtam használni a rendszert. Az első hét volt számomra a legnehezebb. Megküzdöttem azzal, hogy a műszakom alatt egyszer egy 15 perces szünetre mehettem el, és emiatt úgy éreztem, hogy életemben nem voltam még ilyen fáradt. Megküzdöttem azzal, hogy a menü idegen volt számomra, így nem értettem a vendégek kéréseit. Viszont a munkatársaim végig ott voltak mellettem, és rengeteget segítettek mindenben. Ha látták rajtam, hogy rossz kedvem van felvidítottak, és egy percig nem hagyták, hogy kellemetlenül érezzem magam bármitől is. Miattuk nehéz itthagynom a szigetet. A visszaigazolások alapján a főnökség is meg volt elégedve a munkámmal. A mentorom több